Rég nem írtam már blogot, furcsa is ez az érzés most. Felelevenít bennem pár emléket. Egy számomra nagyon szimpatikus lánynál láttam instagramon, hogy megosztotta a legújabb blogbejegyzését. Első gondolatom ez volt: valaki manapság még ír blogot? A második pedig: És ezt olvassák is az emberek?? Ki tudja, majd kiderül idővel. Édesanyám már hetek óta mondogatja nekem, hogy "Kislányom, blogot kellene írnod, mert annyira jók a posztjaid, hogy több emberrel is meg kellene osztanod a gondolataidat!" Ennek a két dolognak köszönhetően vagyok most itt. Sziasztok!
Talán sokatoknak ismerős lehet a wattpad nevű oldal. Tinikorom egyik legmeghatározóbb weblapja volt a blogspot mellett. Sok velem kb egykorú lány és fiú írt oda is különböző történeteket, amik a saját fantáziájuk szüleményei voltak. Imádtam ezeket a sztorikat, bár először blogspoton olvasgattam ilyeneket, később egy barátnőm hatására oda is beregisztráltam.
Szerintem egyikőtök sem lepődik meg azon, ha azt mondom, hogy mindkét portálra elkezdtem írni saját történetet, viszont csak az egyikre emlékeztem. 1 órája ugrott be kb, hogy bizony wattpadot is olvastam, hmm, nézzünk el oda is. Legnagyobb meglepetésemre írtam oda egy 2 fejezetből álló történetet. Több se kellett, el is olvastam. Gyönyörűen kiláttam belőle az akkori lelki állapotomat. 18 évesen írtam, immáron 4 éve. Azon a nyáron voltam az első (és utolsó) diák munkámon. Gyári munka volt, mi más lehetett volna, és természetesen első nap már kiszúrtam magamnak egy 6-7-8 évvel idősebb srácot. (A mai napig nem emlékszem, mennyivel idősebb nálam, talán 8 évvel, de gyakran szelektál a memóriám fölösleges dolgokat, úgyhogy már nem tudom pontosan ezt az információt. Nagyon az rémlik, hogy ő akkor 26 volt. Igen, talán ez lesz az.)
Szóval adott volt egy srác. Igazi rosszfiús külső, tetoválásokkal, piercingekkel. Odáig voltam érte! Mi sem természetesebb annál, minthogy bele írtam őt is a sztoriba. Egyelőre a prológusban említettem meg, mert a sztorit nem írtam tovább 2 fejezetnél, de végig olvasva már emlékszem, mit akartam belőle kihozni. És várjál, mert ez még nem minden, tudom fokozni a dolgokat: volt egy másik srác a suliban. Akkor már 4. éve voltam issszonyatosan-halálosan szerelmes belé. Ő volt a mindenem akkoriban, csak körülötte forgott a világom, miközben ő...hát mondanám, hogy tudomást sem vett rólam, de ne aggódjatok, én az a fajta lány vagyok egyébként a mai napig, hogy ha valakivel beszélni akar, akkor azzal beszélni is fog. Szóval tudott rólam, de akkor azon a nyáron a "Csupatetkó-fültágító"-ért voltam oda. (A mai napig így tudják csak beazonosítani a körülöttem lévők, hogy ki is ő.) Mivel nem nagyon tudtam a két fiú között dönteni, ezért a sulis srácból bátty figurát írtam magamnak, a másik pedig maradt A srác.
Az egész sztori az akkori életemről szólt volna, csak némi fantáziával fűszerezve. Ahogy a történet leírásában is írtam: a történetet a való élet rajzolta, de a képzelet színezte ki. Nem tudom, honnan lőttem ezt a szöveget, de nem rossz, tetszik.
Az első bejegyzés végére érve le kellene szűrni valamiféle tanulságot, nem? Na lássuk csak: tini szerelem, 2 srác jobb, mint egy; ne érd be kevéssel...nem tudom. Mit szólsz ehhez: minden kitalált történet mögött ott lapul a valóság. Elég tuti, nem?
Nos, ennyi is lettem volna, remélem, hogy a következő bejegyzésemre is visszatérsz majd, addig is vigyázz magadra! Ölelés!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése